Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hippokratész-féle személyiségtipológia

 

Hippokratész vérmérsékleti tipológiája

 

Hippokratész nagy mértékben támaszkodik Empedoklész tanítására: az emberi test, mint minden a világon, a négy alapelemnek a keveréke:

  • a tűznek
  • a víznek
  • a levegőnek és
  • a földnek

Az egészséges embert a négy elem arányos megoszlása jellemzi.

Az alkattanok, avagy a testi tipológiák

  • Hippokratész a személyiséget a testnedvek közvetlenül nem megfigyelhető működésével magyarázta.
  • Szemléletét “nedvkórtannak” (humoralis pathologia) hívjuk, mert a szervezetben négy alapnedvet (humor = nedv, folyadék) tételezett fel:
  • a szív által termelt vér (sangvius)
  • az agy által termelt nyák (flegma) a máj által termelt sárga epe (chole)
  • a lép által termelt fekete epe (melaina chole)
  • Ha e nedvek kellő arányban keverednek, akkor az ember egészséges, ha az arányuk megváltozik, akkor betegség támad, ugyanis a szervezet egyes betegségek alkalmával bizonyos nedveket választ ki (pl. gyulladásos betegségeknél fokozott nyáktermelés + égető érzés).

Hipporateszi-Galenusi típustan

Hippokratész tanát félezer év elteltével egy római orvos, Claudius Galenus fejlesztette tovább:

  • Típusalkotásuk alapja az emberek vérmérséklete, érzelmi életük sajátossága.
  • Az érzelmek keletkezésének gyorsasága azért válik tipikussá, mert e tulajdonság gyakran együtt jár illetve kiegészül, kombinálódik az érzelmi élet egyéb jellemzőivel, bizonyos érzelmi és akarati vonásokkal, illetve testi jegyekkel.
  • Az érzelmek keletkezésének gyorsasága mentén szerveződő sűrűsödési pontok körül tehát nemcsak egy, hanem több egymással összefüggő tulajdonság helyezkedik el ® a típustanok megalkotása során éppen ezeket a pontokat ragadják meg, ezek alapján írnak le egy-egy típust.

A szangvinikus vérmérsékletű ember

A kolerikus alkat

A melankolikus alkat

A flegmatikus alkat

  • derűlátó / bizakodó
  • Egész megjelenéséből életkedv árad
  • húsos, egészséges arcszínű
  • gyors mozgású és felfogású
  • könnyen felindul
  • hamar lecsillapodik (szalmaláng természet)
  • kedélyes, közlékeny, barátságos
  • Ingerlékeny / lobbanékony
  • Külsejéről tetterő sugárzik
  • arcszíne sárgás, epés, tekintete nyílt, testtartása határozott
  • érzelmi reakciói tartósak, bár szintén gyorsak
  • indulatai erőteljesek, gyakran elragadják
  • Lehangolt / szomorú
  • Arckifejezése gondterhelt
  • külseje törékeny
  • mozdulataiból hiányzik az élénkség
  • érzelemi lassan és nehezen fejlődnek ki, de nagy erősségig fokozódhatnak
  • főként a negatív érzései tartósak (bánat, levertség, szomorúság)
  • ingadozó, határozatlan, nehezen szánja el magát döntésre
  • nyugodt / közönyös
  • megjelenése, tekintete, beszédmodora kifejezéstelen, jellegtelen
  • mozgása lomha
  • érzelmei nagyon lassan fejlődnek ki
  • egykedvű, higgadt, kiegyensúlyozott, nyugodt
  • nehezen hozható ki a sodrából

A flegmatikus alkat

  • nyugodt / közönyös
  • megjelenése, tekintete, beszédmodora kifejezéstelen, jellegtelen
  • mozgása lomha
  • érzelmei nagyon lassan fejlődnek ki
  • egykedvű, higgadt, kiegyensúlyozott, nyugodt
  • nehezen hozható ki a sodrából

E tipológia képviselői szerint ugyanazok az élettani sajátosságok határozzák meg a vérmérsékletet és a vele összefüggő lelki tulajdonságokat, mint a testalkatot. Mindenki meghatározott alkattal születik, a nedveknek jellemző keveredésével ® a vérmérséklet, illetve annak tipikus vonásai veleszületett adottságok.

A vérmérséklet típusos jegyei csak a reagálás-viselkedés formájáról, módjáról, stílusáról adnak felvilágosítást, az értelmi teljesítőképesség színvonaláról és az erkölcsi karakterről semmit nem mondanak.

 

Személyiségtípusok
Flegmatikus, Szangvinikus, Melankólikus és Kolerikus

A természet csodálatosan változatos. Nincs két egyforma levélerezet, két egyforma ujjlenyomat. Nem tudunk elrejtőzni, letagadni magunkat, mert mind egy szálig egyéniségek vagyunk, egyszeriek és megismételhetetlenek.

Minél bonyolultabb egy lény, annál változatosabb. Két szúnyog sokkal jobban különbözik egymástól, mint két egysejtű, ám két macska is jobban, mint két szúnyog. És természetesen a csúcson az ember áll. Az ember az a teremtmény, melynek az egyéni különbözőségekre a legtöbb lehetősége van, emiatt végtelenül sokfélék és különbözőek vagyunk. Ez is magyarázza, miért szenvedünk időnként a különbözőségeinktől, miért nehéz ezeket tolerálni, és hogy bármennyire igyekszünk hasonlítani egymásra és nem kilógni a sorból – mégiscsak valamennyien egyéniségek vagyunk.

Testünk is számtalan apróságban eltérő, ám lelki-szellemi jellegzetességeink még sokkal egyénibbek. Ez fejeződik ki a temperamentumunkon keresztül is. Bár a temperamentum a tudatalattiban gyökerezik, mégis ellenállhatatlan hatást fejt ki a tudatos világunkra. Senki sem menekülhet a saját temperamentumától, mégcsak ne is kísérletezzünk ezzel.

A temperamentum szó latin eredetű, jelentése: „helyes keverék”, és itt a testnedveket értjük alatta. Ez arra a régi orvosi elképzelésre utal, amely szerint a test négyféle folyadékot, nedvet tartalmaz: - vért (sanguis) - sárga epét (cholos) - fekete epét (melancholos) - és nyálat vagy nyákot (phlegma) Úgy vélték, hogy az emberek temperamentumbéli különbségei ezeknek a nedveknek a különböző arányú keverékétől függnek. A temperamentumokat négy fő típusra osztották, aszerint, hogy a testnedvek közül melyik van túlsúlyban.

Az elnevezések is erre utalnak:
- szangvinikus:
vérmes, meleg, eleven
- melankolikus:
sötét, komor
- kolerikus:
forró, heves. Indulatos
- flegmatikus:
hűvös, lassú, lomha, nyugodt.

Ez a felfogás természetesen már idejétmúlt, és a lélekgyógyászok nem állítanak fel összefüggést a nyál és az érzelmi világ között. Sokkal inkább a három lélekelem kombinációját szeretik vizsgálni /érzelem – intellektus – akarat/.
Ez alapján egyesek impulzívak, mások megfontoltak, és vannak az erős akaratúak.

Az életben sosem találkozunk tiszta típusokkal, ahogyan itt leírjuk őket. Mindannyiunkban keverednek a tulajdonságok, van akiben két típus szinte egyformán van jelen, de van, akire három is jellemző valamennyire.

Nos, akkor megkérdezheted: mi értelme van ennek a kategórizálásnak?
Az ilyen koncepcióknak mégis nagy a jelentőségük. Hozzásegítik az embert egy átfogó látásmódhoz, és a besoroláson keresztül a tulajdonsághalmazok összefüggéseinek megértéséhez. Ezért bátran bíztatlak: gondolkozz el a magad és szeretteid személyiségén, biztosan segít az elemzés abban, hogy jobban megértsd és elfogadd reakcióikat, hangulataikat.

 

A szangvinikus személyiségtípus

Jelmondat: „Figyelj rám, és egy vidám élettel hálálom meg!”

A közkedvelt szangvinikus egy jó szándékú dumagép, örök mókamester. Ő az, aki az összes személyiségtípus közül a leginkább igényli a figyelmet. Kiapadhatatlan igénye van a társaságra, a közönségre. Mindent megtesz, hogy észrevetesse magát. Más emberek szeretetétől övezve érzi magát értékesnek. A szangvinikus figyelemigényes viselkedését mintha atomenergia táplálná. Az, hogy élénk és mozgékony, a legtöbbek szerint enyhe kifejezés.

Ha szangvinikus gyermeked (vagy párod) van, készülj fel egy izgalmas, pezsgő életre! Ezek az emberek mindig tevékenyek, bármikor kaphatók egy jó társasági programra, noha érdeklődésük mások iránt többnyire felszínes.

Egy szangvinikus nullától százéves korig bárkivel könnyen teremt kapcsolatot. Részben azért, mert ez a személyiségtípus bármikor szívesen kezdeményez beszélgetést, részben azért, mert kíváncsisága folytán minden érdekli. Nagy szemekkel figyel, akármiről mesélsz neki – hogy aztán hozzátehesse, amit ő hallott minderről. A pontosság kedvéért tegyük hozzá: azért bármi nem érdekli. Száraz tényekkel, adatokkal nem tudod megfogni a fantáziáját. Ezt a személyiségtípust az emberek érdeklik, események, sztorik és pletykák. A legjobb pedig, ha mindezt minél színesebb, viccesebb körítéssel tálalod neki...

A szangvinikust könnyen felismered, ha azt nézed, ki beszél a legtöbbet. E személyiségtípus zabolátlan képviselői képtelenek egy pillanatra is csendben maradni.
A szangvinikus diáknak nehezen megy a „száraz” tárgyak tanulása, viszont ezekből is akármikor könnyen kidumálja magát, ha egy kicsi esélye adódik szabadon beszélni. Erre azért szorul rá, mert az órákon képtelen rávenni magát, hogy logikus jegyzeteket készítsen. Inkább rajzolgat, sms-t ír a pad alatt, vagy levelezik. Esetleg egyszerűen be sem megy az előadásra, hisz mennyivel érdekesebben is el lehet tölteni az időt. Ha ezek után mégis szerez valakitől (lehengerlő dumával, jó kapcsolatain keresztül) jegyzeteket, azt elég könnyen összekavarja, vagy elveszíti...

A szangvinikusnak személyiségtípusnak felnőttként sem sokkal gondterheltebb a lelke. Talán pont azért, mert sosem nő fel igazán. Mindig is játékos és komolytalan marad. Legfeljebb a játékszerek, játszótársak és -terek változnak.
A „komolyabb” személyiségtípusok nehezen tudnak az ő fejével gondolkodni. Ha időnként mégis lelombozódik, villámgyorsan túlteszi magát rajta. Érzelmei hullámvasútként működnek: gyors váltásokkal fent és lent. Könnyen felindul, de hamar lecsillapodik – szangvinikus szalmaláng, ahogy szokás emlegetni. (Természetesen halmozottan érvényes ez a nőkre, hiszen ők jobban teret engednek az érzelmeiknek, mint a férfiak.)

A szangvinikus személyiségtípus érzelmei nem csupán nagy ívűek, hanem sokkal több ember felé is irányulnak, mint a többi típusnál. Ebből a szempontból is habzsolja az életet. Ez persze nem azt jelenti, hogy csapodár. Mindössze azt, hogy könnyed fellépésével, káprázatos mosolyával vonzza magához az ellenkező nem képviselőit, akik nehezen tudnak neki ellenállni (főleg, ha nem is nagyon akarnak)...

Pontosan a komolytalansága miatt nem is lehet haragudni erre a személyiségtípusra. (Amivel persze tökéletesen tisztában van, és nem ritkán vissza is él.)
A szangvinikus szó szerint is színt visz az életbe. Általában véve változatosabban öltözködik, mint az átlag. Hajlamos feltűnő kiegészítőket és ékszereket hordani. Ha egy komoly üzleti társaságban felfigyelsz egy öltöny mögül kikandikáló Miki egeres nyakkendőre, biztos lehetsz benne, kivel van dolgod. Autója, lakása is elüt az átlagtól. Ez a személyiségtípus mindenhol szereti az élénk árnyalatokat, a kedélyes hangulatot sugárzó elemeket. Ha megteheti, sportos autót választ, feltűnő színnel, erős hangfalakkal, kabrió változatban, vagy legalább napfénytetővel...

Mint minden személyiségtípusnál, a szangvinikusnál is ott kezdődnek a bajok, amikor túlzásba viszi az erősségeit. Lelkes és ötletes, vidám és beszédes. De felettébb érdekes szituációkba keveredik, amikor elszabadul személyiségének kisördöge…

 

 A kolerikus személyiségtípus

Jelmondat: „Tudom, ki vagyok, és mit akarok!”

Az őselemek közül a kolerikus a tűz típus. Ennek a személyiségtípusnak már a megjelenése is tetterőt sugároz: tekintete nyílt, testtartása határozott. Küzd, mint egy lovag, tekintélyes, mint egy király. „Férfi a talpán!” vagy „Céltudatos nő!” – mondják rá nemtől függően. Ő az, akire bármilyen körülmények között nyugodtan rábízhatjuk magunkat...

Amikor a kolerikus személyiségtípusú ember komolyan kezébe veszi a dolgokat, biztosak lehetünk benne, hogy célt ér. Vagy legalábbis megteszi, ami tőle telik, mert nem fogja vissza az energiáit.
E személyiségtípus dinamizmusát heves, tartós, mély érzelmek táplálják. Amikor viszont rossz passzban van, indulatai könnyen elragadják. A nyugodtabb személyiségípusok szemszögéből nézve a kolerikus ilyenkor kifejezetten ingerlékenynek látszik, mert a legkisebb bosszúságokon is felcsattan: hajlamos erősen túlreagálni az eseményeket, és előjön belőle az öntudatos oroszlán.
Személyiségének izzása a körülötte élők szempontjából egyaránt lehet motiváló és kellemetlen is...

A legtöbb helyzetben a kolerikus személyiségtípus a kezdeményező, és fontos számára, hogy vezető lehessen. Ebben segíti, hogy kitartó, – amit elhatároz, azt mindenáron véghez is viszi. Mint az összefoglaló táblázatban látjuk: teljesítményorientált, kifelé forduló. Ez abban figyelhető meg, hogy egyrészt sok kolerikusnak a céljai legalább olyan fontosak – olykor fontosabbak –, mint a kapcsolatai, másrészt  ez a személyiségtípus állandó kontaktusban van a külvilággal. Gyakran kiegyensúlyozatlan, keresi a „kalandokat" és érzékenyen reagál a rá ható ingerekre...

A kolerikus személyiségtípus vezetési tehetsége számos pozitív adottság összességeként jelentkezik. Felfogása egy hajszálnyival lassabb ugyan, mint a szangvinikus személyiségtípusé, viszont megfigyelő képessége, gondolkodása alaposabb és pontosabb. Elméje kombinatív, figyelme a lényegre irányuló. Ez a személyiségtípus lényegesen kitartóbb, mint a szalmaláng szangvinikus. Nem veszik el a részletekben, és nem sértődik meg, mint a melankolikus. Erős akaratú, céltudatos, érvényesülésre törekvő – szemben a flegmatikus személyiségtípussal. A változékonyság, az optimizmus és az állandó aktivitás jellemzi...

Ez a személyiségtípus a rá jellemző nyíltságával könnyen konfrontálódik. A kolerikus személyiségtípus ugyanis nem szeret meghunyászkodni, egyenes gerinccel kiáll az elvei mellett. Ez mindaddig hasznos, amíg nem okoz károkat másokban a magatartása. A versengő kolerikus ugyanis jó eséllyel indul el a céljai felé vezető úton, szélsőséges esetekben viszont mindenkit versenytársnak lát. Nem egyszer a barátain is szeretne túltenni.

A kolerikus személyiségtípus másik  kapcsolatromboló hibája, hogy a gyengéi zöméről nem is tud. Pontosabban előfordul, hogy a saját gyengeségeit is mások hibájának tulajdonítja.
A kolerikus erélyes fellépése sokszor előreviszi a dolgokat. Egy jó nevelést kapott kolerikus nem hisztizik, nem viselkedik érzelgős vagy szeleburdi módon. Következetes fellépése és kisugárzása miatt az emberek rögtön hallgatnak rá és elfogadják, amit mond. (Például nincs senki, aki úgy tudna kezelni egy vészhelyzetet, mint ő.)

 

 

A melankolikus személyiségtípus

Jelmondat: „Semmi sem lehet elég tökéletes.”

A melankolikus személyiségtípus a nagybetűs Gondolkodó. Alaposan elemez, és ismét rendszerbe rak, újra meg újra harmóniára törekszik. Ez a személyiségtípus olyan összefüggésekre jön rá, melyek más típusok számára többnyire elképzelhetetlenek. Ő meg akarja érteni a dolgok működését, a történések miértjét. Ennek és gazdag képzelőerejének köszönhetően a melankolikus személyiségtípus képviselői között találunk világhírű képzőművészeket, írókat, költőket, zenészeket, színészeket ugyanúgy, mint matematikusokat, filozófusokat, orvosokat, építészeket, régészeket, kutatókat, feltalálókat – és a sort még hosszasan folytathatnánk.

A szangvinikus személyiségtípussal szemben, aki mindenbe belefog, csakhogy azokat félbehagyja, a melankolikus csak néhány dologgal szeret foglalkozni, de amit elkezd, azt igyekszik tökélyre vinni...
Ez a személyiségtípus az életének legtöbb területén komoly és rendszerezett. Napjait tervszerűen, céltudatosan éli, megjelenése harmonikus. A melankolikus személyiségtípus ruhái tiszták, vasaltak és jól illenek egymáshoz. Hajviselete ápolt, környezete rendezett. Különös gondossággal ügyel a részletekre.

A legtöbbünkre ráfér, hogy legyen körülöttünk egy igazi melankolikus személyiségtípusű ember, akinek van ízlése, szépérzéke, és veleszületett igényességgel tartja rendben a környezetét. A bonyodalmak ennél a személyiségtípusnál is akkor jelentkeznek, amikor túlzásba viszi az erősségeit. Egy végletes melankolikussal ugyanúgy nem könnyű együtt élni, mint a többi személyiségtípus szélsőségeivel: a szétszórt szangvinikussal, a zsarnok kolerikussal, vagy az álmatag flegmatikussal...

Más személyiségtípusok számára sokszor érthetetlen, hogy egy ilyen különleges és gazdag lelkű személyiség miért gyötrődik ennyit. Annál is inkább, mert a melankolikus személyiségtípusok többségét igen jó humorral áldotta meg az Ég. Ez nem csoda, ha figyelembe vesszük, hogy érdekli a dolgok háttere, a részletek, és képes is ezeket fejben tartani. Így aztán nagyon érdekes képzettársításokra képes. Míg a szangvinikus spontán reakciókkal tud mulattatni, addig az ő személyiségtípusa intelligens, elgondolkodtató szellemességekben mutatkozik meg...

Sajnos a melankolikus személyiségtípus befelé fordulása és önelemzése miatt könnyen válik képzelt beteggé, illetve kisebb-nagyobb mértékben depresszióssá. Ennek ellenére olykor a melankolikus is tud „laza” lenni, de ez sokkal kevésbé felszabadult állapot, mint egy szangvinikus személyiségtípusnál.

Mint mondtuk, mindkét személyiségtípus tagjai erősen érzelmi lények, míg azonban a szangvinikusnak akár percről percre változik a hangulata, addig a melankolikus érzelmei lassan jönnek létre – ezután viszont legalább olyan erősek, és általában jóval tartósabbak. Különösen igaz ez a negatív érzések (szomorúság, düh, aggódás) esetében. Miközben ugyanis a szangvinikus személyiségtípus gyermeki vigyorral élvezi a saját temperamentumát (kacag a saját bolondságain is), addig ő sokszor igen nehezen viseli az állandó aggodalmaskodás terheit.

Mivel ez a személyiségtípus erősen befelé forduló alkat, ő elsősorban magában tépelődik, ami persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem látszanak rajta érzelmek – a rossz kedve például igencsak észrevehető.
Amikor melankolikus személyiségtípusú emberrel találkozunk, tapasztalhatjuk, hogy kezdetben elég nehezen enged közel magához. Mégis, nagyon megéri a „munkát”, hogy bensőséges kapcsolatba kerüljünk vele, mert ilyenkor derül ki, mennyire mélyen érző, csupa szív személyiség, aki az érzelmek széles skáláját éli meg…

 

 A flegmatikus személyiségtípus

Jelmondat: „Lassan járj, tovább élsz!”

A flegmatikus személyiségtípust arról vesszük észre, hogy először nem vesszük észre. Ennek oka az, hogy semmi kirívó nincs rajta. Megjelenése, tekintete, beszéde kifejezéstelen, jellegtelen, öltözéke visszafogott...

Akárcsak a kolerikus, a flegmatikus személyiségtípus sem egy érzelgős alkat. Érzelmei nagyon lassan alakulnak ki, és nem is igazán mélyek. A flegmatikusnak nincsenek erős kitörései sem negatív, sem pozitív irányban: ritkán esik kétségbe, de lelkesnek sem sűrűn látod. A legtöbbször egykedvű, higgadt, kiegyensúlyozott. A többi személyiségtípus szerint a flegmatikus túlságosan földhözragadt, visszafogott. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy – a melankolikushoz hasonlóan – képes külső megfigyelőként szemlélni a világ eseményeit. Míg azonban a melankolikus személyiségtípust folytonosan aggasztja, amit lát, addig a flegmatikus nyugalmát nehezen lehet megzavarni. Kedvenc szavajárása: „hát..., talán..., nem is tudom..., nekem mindegy…” stb.

A flegmatikus egy igazi galamblelkű személyiségtípus, aki senkit nem bántana meg, és mások között is elsimítja a konfliktusokat. Csak él bele a világba, hálásan fogadja, amit kap, nem rágódik a múlton, és nem aggódik a jövő miatt. Legszívesebben csak szemlélődik és ábrándozik. A flegmatikus személyiségtípus nem kapkod, nem ideges, és szinte sosem emeli fel a hangját...

E személyiségtípus érdeklődését viszonylag kevés dolog kelti fel, ám ezekkel elmélyülten foglalkozik. Mivel azonban szerényen meghúzódik, ő az, akiről az első beszélgetés alatt azt sem néznéd ki, hogy belemegy a hideg vízbe, aztán később valaki mástól megtudod, hogy tart néhány úszó világcsúcsot. Azt a néhány területet ugyanis, ami képzeletét megmozgatja, az átlagembert messze meghaladó kitartással, akár a megszállottságig tudja művelni. Nem véletlen, hogy a flegmatikus személyiségtípusok között találunk szupermaratoni futókat, sakkmestereket, golfozókat ugyanúgy, mint csillagászokat, számítógépes zseniket, irodalmárokat, jogászprofesszorokat vagy épp híres gyűjtőket...

A flegmatikus személyiségtípus felfogásában, ítéletalkotásában, szóhasználatában is „kényelmes”, vagyis tömör, velős, tárgyilagos. Emlékezete, figyelme hiányos, mert a legtöbb dolog hidegen hagyja. Sokszor a gondolataiba mélyed, és ráérősen pörgeti a kerekeket…

A flegmatikus személyiségtípus általában jó hallgatóság, néha maga a megtestesült lelki szemetesláda.  Kapcsolataiban legtöbbször nem ő a kezdeményező, és nem is ő szakítja meg a köteléket. Két kapcsolat között jól viseli a magányt, hisz sok barátja van, és kedvenc tevékenységeivel is végtelen időt tud elszöszmötölni. Amikor pedig új ismeretséget köt, könnyen alkalmazkodik a megváltozott helyzethez (mindaddig persze, amíg az nem lesz túl kényelmetlen számára).

Ez a személyiségtípus hűséges, de elkötelezettsége néha csupán felszínes. Előfordul, hogy a flegmatikust elsősorban a megszokás motiválja egy kapcsolatban. A problémákat békés egykedvűséggel kezeli: „Úgy még sosem volt, hogy ne lett volna valahogy.” A feszültséget sokáig tűri, és mivel nem akar konfliktust, nem mondja ki nyíltan sem az igényeit, sem a problémáit. Amikor azonban „betelt a pohár”, akkor vagy némán lelép, vagy „hirtelen felindulásból” elkövet valamit…
A flegmatikus személyiségtípus általában meg van elégedve a saját életével, nincsenek nagy vágyai. Akár egészen apró dolgoknak tud is örülni, bár ezt nehezen mutatja ki. Sokak szerint komoly nehézséget okoz, ha meg szeretnénk lepni valamivel. A családtagjai jól teszik, ha nagyon fülelnek: nála egy csendes „elmegy”, vagy „nem is olyan rossz ez a pulcsi” jelentése: „ezt szeretném Karácsonyra”.

 

Gyakran Feltett Kérdések

 

Szangvinikus, kolerikus, melankolikus, flegmatikus. Miért pont így következnek egymás után?

A sorrend semmilyen minősítést nem takar. Mi ezt szoktuk meg, mert a négy típus alkotta mátrixban az óramutató járásának megfelelően így olvashatjuk le őket. (Más szerzők másként gondolkoznak. A DISC / DISZK rendszerben például kolerikus, szangvinikus, flegmatikus, melankolikus a sorrend.)

Szerintem én egyik típusba sem tartozom. Ez lehetséges?

Mint említettük: senki nem tartozik bele tisztán egy „dobozba”, – de mindenki egy ilyen „dobozból” lóg ki. Mindazonáltal lehetséges, hogy a szocializáció során olyan erősségek, gyengeségek fejlődtek ki benned, melyek megnehezítik az eredeti típus felismerését. Egyrészt érdemes megkérni egy Téged jól ismerő embert, hogy töltse ki a tesztet Rólad. Másrészt gondold át, hogyan reagálsz, amikor fáradt, „nyűgös” vagy, és azokban a helyzetekben, amikor úgy érzed, nem kell moderálni a viselkedésedet!

Szerintem bennem mind a négy típus megvan. Lehetséges ez?

Lehetséges. Sőt, ez nagyon gyakori. A legtöbbünkben megtalálható mind a négy típus valamilyen szinten. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy – különböző mértékben – majdnem mindenki képes átmenetileg mind a négy típusnak megfelelő viselkedést mutatni. (Pl. egy flegmatikus – szituációtól függően – többet beszél, erőteljesebben lép fel, mint „alapjáraton” szokott.) Ennek ellenére többnyire jól felismerhető egy ember alapvető temperamentuma. Itt is érvényesek az előző válaszban adott javaslatok.

Melyik a legjobb típus?

Ha végigolvasod a típusok leírását, láthatod, hogy nincs „legjobb”. Mindegyiknek van erőssége és gyengesége. Az igaz, hogy bizonyos természetű emberek jobbak lehetnek egy adott tevékenységben, viszont mások épp abban eredményesebbek, amiben az előbbiek nem.

Én jobban szeretnék másik típusba tartozni. Meg tudom tanulni, hogy más legyek?

Meg tudsz tanulni ideig-óráig másként viselkedni, de ez az alaptípusodat nem fogja megváltoztatni. Az állandó küszködés helyett inkább azt javasoljuk, hogy először a saját egyéniségedből hozd ki a legjobbat: építs a született erősségeidre és fejleszd a gyengeségeidet! Ha ez nem elegendő, akkor még mindig megpróbálkozhatsz további erősségek elsajátításával.

Hogyan tudok megkülönböztetni egy sokat beszélő melankolikus nőt egy szangvinikustól?

Például arról, hogy miről beszél. Egy melankolikus a kapcsolat elején kevésbé beszél magánéleti dolgokról, és nem hoz fel kényelmetlen témákat. A beszéde logikusan felépített, nem csapong. Testbeszéde visszafogott, távolságot tart stb.

Hogy létezik az, hogy többnyire a szangvinikustól és a melankolikustól – ettől a két, ennyire ellentétes személyiségtől – származnak az újítások, a kreatív ötletek, az új meglátások?

Ez a két karakter valóban számos ponton eltérően gondolkozik, ezért teljesen más tőről fakad a szangvinikus kreativitása és a melankolikus alkotószelleme. Bár közös bennük, hogy mindketten érzelmi lények, és mindkettő azt szeretné, hogy a többiek is átérezzék azt, amit ők, mindazonáltal az alkotásaik magukon viselik a személyiségük jegyeit. A szangvinikus gyors, de felületes, a melankolikus lassabb és átgondolt. Ennek megfelelően a szangvinikus abban jobb, hogy kitaláljon egy ütős szlogent vagy vicces reklámot, ellenben a melankolikus akár évszázadokig fennmaradó műveket hoz létre. Előbbi viccesebbé teszi a világot, utóbbi egy új világszemlélet is képes megalkotni. Előbbinél cél a fesztelenség, utóbbinál a rendszer. A szangvinikus valójában az élményeket akarja megosztani, a melankolikus az érzéseket. A szangvinikus felkiált: „Hú, de szomorú vagyok!”, a melankolikus viszont így fogalmaz: „a hatalmas szerelemnek elemésztő tüze bánt”. (Csokonai)

Hogy lehet az, hogy miközben a melankolikus a feladatorientált oldalhoz tartozik, mégis őt jellemzi leginkább az empátia?

Ennek magyarázata elsősorban az, hogy a melankolikus árnyaltabban látja a világot, mint a többi típus, mélyebben belegondol a dolgok miértjébe. Mint befelé forduló, megfigyelő alkat, folyamatosan elemzi a környezetét és önmagát is. (Természetesen az empátia inkább a melankolikus nőkre jellemző, mert férfiaknál a feladatorientáltság kerül előtérbe.)

Nem ellentmondás az, hogy a flegmatikusról azt állítjátok, hogy könnyen alkalmazkodik az új helyzetekhez, miközben a kényelem számára elsődleges szempont?

Azért nem, mert ez a típus mindig azt nézi, hogy melyik a kisebb kényelmetlenség számára. Pontosan azért alkalmazkodik, hogy minél komfortosabban érezze magát az új szituációban is. Természetesen ezt csak akkor teszi, amikor az ellenállás nagyobb kellemetlenség lenne számra.

Már egy csomó kommunikációs tréningen voltam, olvastam egy halom könyvet, és mindegyik mást mond…

Nyilván minden tréningből, könyvből lehet tanulni valamit. Ha igyekszel alkalmazni a tanultakat, rá fogsz jönni, hogy az összes elmélet gyökere hasonló, hiszen ugyanarról az „elefántról” van szó. Haladó szinten a módszerek egymásba forrnak, és az ember rendszerré szintetizálja őket.

Miért pont a vérmérsékleti típusokra figyeljek a kommunikációban?

A temperamentum-elmélet előnye, hogy nem vadonatúj ismereteket akar megtanítani, hanem a már meglévő tudásunkat rendszerezi használhatóbb formába. Ezáltal könnyen, gyorsan alkalmazható a mindennapi életben.

Tetszik az elmélet, de nem érzem, hogy nálam az ilyesmik működnének a gyakorlatban.

Egyrészt akkor működik, ha működteted. Lehet, hogy a helyszínen nézed meg egy olimpia összes úszó számát, közben kijegyzeteled a kétkötetes úszóenciklopédiát, de amíg nem mész bele a vízbe, nem ugyanaz a „feeling”. Másrészt a legjobb fejlesztőprogramok sem lehetnek hatékonyak, ha nem az alapadottságaidra építed az új készségeket.

Milyen típusú munkatársakat / értékesítőket stb. vegyek fel?

Ez a munka jellegétől függ. Például nem mindegy, hogy a Te termékedet lelkesen, vagy inkább részletes információkkal kell eladni. Tudni kell, kik a vevők és mit várnak el. Számíthat az is, hogy az illető mennyire illik a csapatba, továbbá hogy az értékesítésen kívül milyen egyéb tevékenységeket kell még végezni e stb. Mivel ez komplex kérdés, és erősen „zsebre megy”, ilyen esetekben személyre szabott tanácsadást szoktunk javasolni. (Elképzelhető például, hogy – nagyon leegyszerűsítve –– a te munkahelyeden az ideális csapatösszetétel 10% szangvinikus, 10% kolerikus, 70% melankolikus, 10% flegmatikus.)

 
Más teszttel más eredmény jönne ki?

Számos teszt méri az általunk is bemutatott négy típust. Őszinte kitöltés esetén megközelítőleg hasonló eredményeket kell, hogy adjanak, pontosan a módszer egyszerűsége miatt.

A szüleimnek / barátaimnak / ismerőseimnek stb. más eredmény jött ki rólam, mint ami nekem saját magamról. Ez miért van, és kinek van igaza?

Az eltérésnek több oka is lehet. Ízelítőül néhány: Van, aki pusztán a szerepszemélyiségünket ismeri: csak bizonyos helyzetben lát minket. (Például kevés diákom szokta elsőre eltalálni, hogy flegmatikus vagyok, hiszen órákon igyekszem lendületesen, humorosan beszélni, és kézben tartani az irányítást.) Előfordulhat az is, hogy átmenetileg bizonyos helyzetekben szeretnénk másként viselkedni, mint amilyenek valójában vagyunk (pl. udvarlás). További lehetséges magyarázat, hogy magunkat a szándékaink alapján ítéljük meg, míg mások csak a tetteinket látják. (Például csupa jó szándékból segítőkész vagyok, miközben mások szerint minden lében kanál stb.)